Görög charter szerződés különös pontjai
Azért fontos a görög charterszerződéssel foglalkoznunk, mert egységes és minden görög cég ezt, a minisztériumuk által kiadott szerződést használja. Más országokban a charter cégek olyan szerződést tolnak a bérlő elé aláírásra, amilyen csak eszükbe jut.
Ha a sors úgy hozza, akkor adott esetben egy charterszerződés bármelyik pontja fontos lehet, de a görög charter szerződés pontjai közül néhányat mégis szeretnénk kiemelni, ilyen pontok ugyanis más országok szerződéseiben általában nincsenek.
“Megállapodás a jacht vontatására
A bérlő megtesz minden olyan megelőző és elővigyázatossági intézkedést, mellyel elkerülheti, hogy a jachtot bármilyen okból más hajónak vontatnia kelljen, de amennyiben a bérlő erőfeszítései ellenére ilyen helyzet előáll, megbeszéli és megegyezik a másik hajó kapitányával a fizetendő összegről a vontatás engedélyezését megelőzően.”
Ez a rendelkezés a bérlőt védi! Sajnos Görögországban sincs ingyen a segítségnyújtás. Az utólagos meglepetés elkerülése végett meg kell egyezni az árban előre, az pedig lehetőleg a kaució összege alatt legyen!
“A kikötő:
A bérlő nem hagyja el a kikötőt vagy a horgonyzóhelyet akkor, ha a szél aktuális vagy várható erőssége a Beaufort-skála (6)-os fokozatát meghaladja, vagy ha a kikötői hatóságok hajózási tilalmat hirdettek, vagy ha a jacht meghibásodásait még nem javították ki, ha valamely létfontosságú berendezése, mint motor, vitorla, fenékszivattyú, horgony, navigációs fények, iránytű, biztonsági berendezések, stb. nem megfelelően működnek, továbbá megfelelő üzemanyag-tartalék nélkül, valamint általánosságban, ha az időjárási körülmények, a jacht vagy legénységének állapota, vagy ezek kombinációja miatt a jacht és legénysége általános biztonsági állapota nem megfelelő.”
Nagyon komoly előírásokat tartalmaz a görög charter szerződés ezen pontja, feltétlenül be kell tartani! Ha nehézségek vannak, akkor kapcsolatba kell lépni a charter céggel, és meg kell beszélni vele a teendőket. Ha a hajó kifutásával valamit meg kellene szegni a fentiekből, akkor célszerűbb kérni egy skippert a chartercégtől, onnantól rajta a felelősség.
“Útvonalterv
A bérlő úgy tervezi és teljesíti a jacht útvonaltervét, hogy azt a kikötőt, mely a legtávolabb esik attól a kikötőtől, ahol a bérbeadónak/tulajdonosnak vissza kell adnia a jachtot (visszafordulási pont) a bérleti időtartam első harmadában (1/3) érje el, és a bérleti időtartam utolsó két napjában a jacht tartózkodási helye nem lehet negyven (40) tengeri mérföldnél távolabb attól a helytől, ahol a jachtot vissza kell szolgáltatnia.”
Ez a pont elég egyértelmű, be nem tartásából, ha időre nem ér vissza a hajó, anyagi kötelezettségek adódnak.