By szeptember 9, 2018 Comments Off

Vitorlázás Capri környékén

Vitorlázás Capri környékén – 2016.

Nem hivatalos hajónapló

  • Július 2.

Délután 1 óra után érkeztünk Salernoba. A város Nápolytól délre, tőle kb. 50 km-re van. Három marinája van Salernónak, a hajónk a konténer-kikötő sarkában lévő marinában vár minket, itt korábban még nem voltam. A “marina” 5 (öt) szolgáltatással áll kedves ügyfelei rendelkezésére, talán azt gondolták, hogy ettől 5 csillagos minősítést kap. Íme a szolgáltatások: kikötői őrség, mooring kötél, elektromos csatlakozó, édesvíz csapból és tengervíz ( a tengerben a mólók között) .
A hajót, amely egy Sun Odyssey 43.9 típusú 7 éves vitorlás volt, jó állapotban, gyorsan átvettük, minden rendben volt rajta.  Ez némileg ellensúlyozta a kikötő nagyfokú hiányosságait.

Délután 4 órakor indultunk Amalfi felé (8 tmf) motorral, a semmi szélben. Este 7 óra körül érkeztünk a kikötőbe, az egy órás utat fürdéssel és az Amalfi part szépségeiben való gyönyörködéssel nyújtottuk ilyen hosszúra. Amalfiban a kikötőőr – akit valaki az egyik korábbi látogatásunk során Kevin Costnernek nevezett el, mert annyira hasonlít rá – megismert és örömmel üdvözölt, ám helyet adni sajnos nem tudott. Szombat este lévén teljesen tele voltak. Következő csütörtökre előre lefoglaltuk a helyünket, majd „Kevin” tanácsára elmentünk Positano elé, horgonyozni. Alkonyatkor érkeztünk, és amint ledobtuk a horgonyt (elsőre fogott), pazar tűzijátékban volt részünk.  Ez jól esett nekünk, hiszen mindig jó jel, ha a házigazda különleges figyelmességgel kedveskedik érkező vendégének : ). Valaki, akinek később elmeséltük hajózásunk eme epizódját rosszindulatúan azt állította, hogy a tűzijáték az olasz-német meccs olasz győzelme miatt volt, de mindig vannak emberek, akik a kákán is csomót keresnek.
Este sokáig gyönyörködtünk Positano panorámájában.

 

  • Július 3.

A panoráma reggel is nagyon szép volt, ezért egy rövid városnézésre kiment a bocival a legénység. A négyütemű külmotor szépen indult, és később, egész héten is jól dolgozott.

Délelőtt 11 óra körül felhúztuk a horgonyt, indulás Capriba. Háromcsomós szembeszélben, motorral hajóztunk  a Li  Galli szigetekig, ahol a három kis sziget körbehajózása után, megálltunk fürödni. Horgonyzással sem vacakoltunk a mély víz miatt, csak egyszerűen a sziget szélárnyékában álltunk meg. Fürdés után ismét motorral indultunk Capri Minorka marinája felé, becélozva a Capri mellett lévő Faraglioni sziklákat. Megérkezvén Capri Minorka marinába, rákötöttünk egy étterem utolsó szabad bójájára. Két perc múlva jött az étterem kis motorosa és anélkül, hogy bármit kérdezett volna közölte, hogy itt nem maradhatunk. Rutinos látogató lévén elkezdtünk sajnálkozni, hogy ez milyen kár, mivel szerettünk volna az étteremben ebédelni mind a hatan, akik a hajón vagyunk. A csónakos ember erre már csak azt kérdezte, hogy hány perc múlva jöhet értünk. Az étterem-látogatást követően, kb. este 6 óra körül a csónakos ember bevitt minket a hajónkhoz, hogy saját bocinkat ki tudjuk hozni a partra, mert ha majd bezár az étterem, ő is felfüggeszti a tevékenységét. 50 Euróért maradhattunk a bóján éjszakára, sőt egészen másnap három óráig megkaptuk a bóját.
Nézőpont kérdése, hogy 50 Euró sok vagy kevés egy bójáért, én elfogadható árnak tartom annak tudatában, hogy Horvátország legeldugottabb kis szigetén is 30 Eurót kell fizetni érte. És hogy Capri Minorka marinájában miért nem próbáltunk bent, a kikötőben parthoz állni?  Mert a mi fogalmaink szerinti marina nyomokban sem létezik: ami hajókikötéssel kapcsolatos dolog ott van, az két tucat bója + a csónakokból történő kiszálláshoz kiépített 2 m-es beton part. A környékünkön horgonyzó nagyobb yachtok és a sziget látványa azonban bőven kárpótolt a marina nemlétéért.

Capri leghíresebb látnivalói közül Tiberius császár palotájának romjait és Axel Munthe svéd származású orvos villáját sikerült megnéznünk délután. A villából nagyszerű látványt nyújtott Capri kikötője, és a Vezúv panorámájában is sokáig gyönyörködtünk.

 

  • Július 4.

A szigetre reggel is partra szálltunk, majd Capri városka látnivalóinak megtekintése után délután 3 órakor indultunk a Kék-barlang felé, ismertük a rendszert, gondoltuk, hogy hajóval megközelítjük, majd átszállunk egy olyan csónakba, ami bevisz a barlangba. Én nem szándékoztam bemenni. Részint mert már voltam bent többször, részint azért, mert nagy a hajóforgalom a barlang előtt, valakinek a hajón kellett maradnia, és csak nekem volt hajózási gyakorlatom az ilyen, nehezebb hajózási körülmények kezelésére. Miután mindenki felkészült, hogy adott esetben akár azonnal csónakba szálljon, nem találtunk ott egyetlen barlangba bevivő csónakot sem, sőt a pénztárhajót sem a barlangnál, pedig az időjárási körülmények jók voltak. Lehet, hogy aznap sztrájkoltak a csónakvezetők annak érdekében, hogy a jövőben kizárólag olyan turisták érkezzenek, akik a belépődíj és a borravaló kifizetése után még újból a zsebükbe nyúlnak, ha a csónakos kevesli a 10 Euró borravalót a 8-10 perces munkáért? Korábbi tapasztalataim szerint ugyanis ez a „rendszer” működik a barlang bejáratánál.

Vitorlát bontottunk tehát, és elindultunk Procida-sziget felé. A grósz felhúzásával megkínlódtunk, mert a deckvilágítás lámpájába beakadt a kötél, de bocman székkel egyik társunkat felhúztuk addig, hogy ki tudja szabadítani. Neki a vitorlafelhúzás után dupla adag manőver ital járt. A szél iránya majdnem megfelelő volt ahhoz, hogy végig egy csapáson tegyük meg az utat, ám a végén mégis csapást kellett volna váltanunk. Ezt inkább kihagytuk és visszakapcsoltunk motorra, hogy még este 8 előtt beérjünk Procida keleti kikötőjébe. Szerencsére kaptunk helyet, a kinti 17 csomós szél is legyengült a kikötőben, így a csapat az első kikötését jól teljesítette. Az egész kikötésben a legnehezebb dolog a kikötőőr megértése volt VHF rádión keresztül, pedig az őr állította, hogy angolul beszél. Bizonyára egy ritka, és az irodalmi nyelvtől nagyon eltérő akcentusát „beszélte” az angol nyelvnek. Mindenki megpróbált vele szót érteni aki csak a hajónkon volt, és amikor már teljesen reménytelennek tűnt a dolog, akkor a kikötésünkre szánt móló számának kérdezése után végre megértettük a választ. Hiába no, minden felkészülés mellett is, a sikeres kikötéshez még ma is kell a szerencse. A kikötőben egyébként minden szolgáltatás megtalálható, ami európai szinten egy marinától elvárható. A vizesblokk konténere pl. „szenzációsan” lett megtervezve. Kezdjük ott, hogy régi probléma, hogy hajózás közben a fedélzeten nem mozog eleget az ember. Ezt a mozgáshiányt sokan egy esti sétával pótolják, és erre Procida dombtetőn lévő óvárosa kifejezetten alkalmas, érdemes meglátogatni. Igen ám, csakhogy erre nem mindenki kapható. Nos ezen lustácska emberek (én) egészségének megvédésére lett tervezve a vizesblokk. A vizesblokk zsenialitása pedig – végre elárulom – abban rejlik, hogy max. 130 cm magas, és kórosan vékony emberekre tervezték, így egy félórás jóga kellett az ízületeim bemelegítésére, hogy 170 cm-es alacsonyságommal be tudjam oda hajtogatni magam.

 

  • Július 5.

A kikötőben reggel kiegészítettük étel-ital készleteinket, majd hajóval beálltunk a benzinkúthoz benzint venni a külmotorhoz. Elmehettünk volna gyalog is az 5 l-es kannával a 150 m-re lévő kútig, de hajóval ez egy hasznos be- és kiállási gyakorlatnak számított. A kikötésnél majdnem havária történt, mert egy motorcsónak annak ellenére be akart furakodni elénk, hogy a kutas is mutatta neki, hogy utánunk következik. Kormányosunk reflexei jól működtek, az időben adott hátrameneti gázfröccsel éppen meg tudta állítani a hajónkat.

Pár perccel dél előtt indultunk aznapi úti célunk, a 28 tmf-re lévő pici Ventotene-sziget felé. A navigációval nem kellett bajlódnunk: mivel a szél pont a sziget felől fújt, mindkét csapás egyforma volt. Hajó választásunk most hálálta meg magát igazán mivel a takkváltásokkal egyáltalán nem takarékoskodtunk, hanem élveztük az önváltó-fokk kényelmét. Felhúzáskor a lazy jackes nagyvitorla sem okozott problémát, a fallkötéllel a motoros csörlő szépen elboldogult. Óvatosságból a lassabb fokozaton használtuk, bár a gyorsat is elbírta volna. Útközben vontattuk egymást a vízben, ilyenkor vissza kellett fogni a hajó sebességét. A szél a kezdeti 12 csomóról 17-re erősödött mire a szigethez értünk, tehát épp ideje volt megérkeznünk.  A hullámok okozta vízpermetből egy-egy ugyanis már felcsapott a hajóra, ha tovább kellett volna mennünk, akkor vihar ruhát kellett volna felvennünk.
A kikötő vendéghajóknak szánt részét üzemeltető ember kijött elénk motorcsónakkal. Szerencsére nem ismert meg (később kiderül, miért is volt ez szerencse), pedig – csak a tavalyi évben – kétszer is voltam a kikötőjében. Mivel még vitorláztunk amikor mellénk állt, hajónk orra viszont nem a kikötő, hanem Ponza-sziget felé nézett, elővette az esti becsalogató szövegét. Erre nekem is el kellett játszanom a sors által rám osztott szerepet, mégpedig időt, energiát nem kímélve, és a maximális színészi beleélést bedobva, ha olcsón akartam kikötőhelyhez jutni. Vitorláinkat kiengedtük amikor mellénk ért csónakjával és elmondta 5 mondatos szövegét, melynek utolsó mondatában saját magával alkudva lealkudta a kikötési díjunkat  90 Euróra. Ismerve szokását, az egész olyan volt, mintha kiterített lapokkal játszott volna. Én nagyon elcsodálkoztam, hogy honnan is került ide ez a sziget, majd megkérdeztem a nevét. A válasz után elmondtam, hogy a szomszédos Ponza-szigetre tartunk, ahol nagyon jó horgonyzóhely van, és a mostani széltől is védett. Ezt nem is akarta cáfolni, de felhívta a figyelmemet arra, hogy az a sziget még legalább 6 óra további út nekünk. Ezt 3 órára lealkudtam, mondván, hogy motorozni fogunk a továbbiakban, de azért úgy tettünk, mintha megbeszélnénk magunk között a dolgot. Ezt persze nem kapkodtuk el. Úgy rendeztük, hogy egy ember mutogasson Ventotene felé, és kettő Ponza felé. Mikor már nem akartam tovább húzni a színjátékot, megkérdezem tőle, hogy van-e melegvíz a zuhanyban. Ez döntő csapás volt, mivel a marinában nincs vizesblokk. Ezután gyorsan megállapodtunk 70 Euróban. Ventotene-sziget aranyos falucskája a dombtetőn van. A település méretéhez képest egy hatalmas, minden oldalról házakkal körülvett főtéren tényleg zajlik az élet. Itt van a presszók és éttermek zöme, és itt játszanak a helyi gyerekek is. A kilátás a dombtetőről nagyon szép a környező tengerre. Jó tudni, hogy a kikötő mellett egy rakás búvárbázis található, tehát biztosan a víz alatti világ is nagyon szép és érdekes a sziget körül.

 

  •             Július 6.

Feltöltöttük a víztartályokat, majd dél körül elindultunk Ishiára. Kicsit korán indultunk a szél ébredéséhez képest, így egymást vontatva és fürödve vártuk a szelet, ami délután 2 óra körül már 6 csomóval vitt minket. Ishiáig raumban, jobb csapáson mentünk, majd a kikötő előtt bevontuk a vitorlákat. A lazy jackkel viszonylag simán elboldogultunk.

Ishia csaknem olyan látogatott hely, mint Capri, de ezen a szigeten több turista éjszakázik, ezért a boltok késő estig nyitva tartanak, az éttermekkel együtt. Ishián, Caprival ellentétben,  az autóforgalom is nagy, vigyázni kell a közlekedésre. Itt már kifejezetten szakboltok is léteznek, nem csak turistáknak árusító gagyi boltokat találni.

Jó tudni, hogy az Ishián való kikötés előtt Porto D’Ishia kikötőőrét a 74-es csatornán kell felhívni, hogy megbeszéljük, van-e hely vagy nincs, és ha van, melyik mólóhoz menjünk, ám a VHF telefont ebben a kikötőben sem szeretik felvenni, így mi ugyanarra vettük az irányt, mint ahol tavaly is kikötöttünk. A kikötő szűk bejáratánál a kompok és személyhajók élénk forgalmat bonyolítottak, kicsit tolakodnunk kellett, mert ha mindegyik elől félrehúzódunk, este tízig biztos nem jutunk be. A tavalyi helyünkhöz közelítve  üres helyet és/vagy a kikötőőrt kerestem épp, amikor egyszer csak mellénk állt egy motorcsónak, és mondta, hogy kövessük: van hely. Így tettünk, és  eljutottunk a kikötő legdzsuvásabb részébe, a kompok mellé, ahol állandó zaj és lánccsörgés van. Mégis úgy döntöttünk maradunk, ez a hely biztos, a 130 Eurót kifizettük érte. A város szívétől is messze voltunk, de ez 10 perces sétával leküzdhető volt. A kikötő ezen négy-hajóhelyes magán-mólójának a szolgáltatását a víz – villany – éjjeliőr hármas jelentette.

  • Július 7.

Délelőtt tizenegy óra körüli indulás után Caprit céloztuk be, hátha több szerencsénk lesz a Kék-barlanggal. A szél raumból fújt, és szokás szerint gyengén kezdődött, majd forgolódni kezdett. Egy óra körül ismét raumból fújt, és felerősödött annyira, hogy vitorlával majdnem elértük a 6 csomós sebességet. A Kék-barlangnál 6-8 hajó a bejárat előtt zsúfolódva várakozott. Hajónkat féltve nem sok kedvem volt bemenni a darálóba, ezért kinéztünk két olyan csónakot, amelyek a barlangba vitték a turistákat, de épp kissé félreálltak, mert ebédszünetet tartottak. Miután ezt kivártuk, az egyik csónakkal sikerült megbeszélnünk, hogy ha bocival a bejárat közelébe megyünk, akkor beviszi társaságunkból az 5 fő érdeklődőt, a két turnusban. A második turnus végére már boci sem kellett a csónakból történő visszaszállításhoz, mert csökkent a tömeg, és a bejárat közelébe tudtam menni a hajóval.

A közelben horgonyzó Royal Clipperrel Korcsula, Calvi (Korzika) majd Hvar után itt negyedízben találkoztam, de ugyanúgy megcsodáltam, mint első alkalommal. Lassan körbehajóztuk, hogy minden részletét meg tudjuk csodálni.
Amalfi felé véve az irányt, a szél lassan mérséklődni kezdett, amit most csöppet sem bántam. Titkos tervem az volt, hogy megkérem Kevin Costner hasonmásunkat, hadd kössek ki én magam a hajóval, ez pedig a rendkívül szűk kikötőhelyen szellőben mégiscsak könnyebb. Eddig ahányszor Amalfi kikötőjében voltam, minden (tehát nem csak a mi hajónk, hanem  a helyi olasz, stb.) hajó kikötését és indulását Kevin hajtotta végre, helyesebben oldotta meg zseniálisan, mert itt bizony  zsenialitásra van szükség. A helyszínt ismerve nem véletlen, hogy nem engedik a skippereket kikötni. Útközben egy órára megálltunk fürödni, addig kigondoltam, hogyan legyen a kikötésem történelmi pillanata dokumentálva, majd megbeszéltem önkéntes segítőimmel a feladataikat: a Kevint a hajónkra elhozó csónakkal  egyik operatőrünk kimegy a partra, és a hullámtörő tetejéről, a magasból, jó rálátással videóra veszi hajónkat, ezalatt   a másik operatőr a hajóról veszi a kikötést. Amalfit elérve meg is jelent Kevin csónakja,  azonban Kevin egyáltalán nem volt gondolatolvasó a tervemet illetően, mert egyedül jött a csónakkal, így azután operatőrünk nem tudott kijutni a partra, Kevin pedig azonnal kivette  a kormányt a kezemből azzal, hogy neki kell kikötnie, mert máshova kötünk ki, mint szoktunk. Gondosan felépített tervem dugába dőlt. Alkalmazkodva az új helyzethez, a hajón más dolgom nem lévén, én kezdtem el kamerázni, de ez a nap már nem volt az enyém. Kevin kikötésének videón történő visszanézésekor kiderült, hogy a felvételt elszúrtam, a teljes felvételen mindössze Kevin bal vállának fele látszik kissé homályosan, mintegy fél másodperc ideig.
Amalfiban a kikötés 110 Euróba kerül. Nekem Amalfi nagyon tetszik, ezért most is elsétáltam a főutca végéig. Azt terveztem, hogy eszem egy finom olasz fagyit, majd veszek ajándékba egy limoncellót a feleségemnek abban a boltban, ahol legutóbb ő is ilyen italt vásárolt. Már éppen a fagyizót akartam kiválasztani, amikor bal lábamon a papucsom pántja levált. Megreparálni hirtelen nem lehetett. A fagyiról és a limonchelloról lemondva mezítláb ballagtam vissza a hajóra. A papucsomtól a kikötő előtti utolsó szemetesnél elbúcsúztam.

  • Július 8.

Délben hajóztunk ki a kikötőből. Addigra már minden szomszédos hajó elment, a kiállás már nem volt kunszt, ezért videózni értelmetlen lett volna. Miután Kevin kihajózott velünk, beálltunk a benzinkúthoz, mert Salernoban, az „5 csillagos marinában : ))” benzinkút sincs. A hajót és a külmotor tankját is feltöltöttük, 94 Eurót fizettünk összesen. Kihajózva a kikötőből a szél nagyon gyenge volt, ezért Maiori előtt horgonyt dobtunk egy utolsó fürdésre. A szél nem gondolta úgy, hogy ad még esélyt egy utolsó vitorlázásra, emiatt csak 5 órakor indultunk el a háromnegyed óra motorozásra lévő Salernóba.
Amint kikötöttünk, megkezdték a hajó átvételét, ez alapos, és gyors munka volt. A hajó hibátlanul funkcionált,  mi sem okoztunk semmilyen kárt, így visszaadták a 3000 Euró kauciót. Már csak egy kérésem volt a chartercég felé, reggel 8 órára rendeljenek egy taxit a hajóhoz, amivel a pályaudvarra mennék, mert vonattal utazom tovább, hogy eljuthassak Castiglioncello kikötőjébe egy újabb vitorlázásra, Korzika és Elba körülhajózására.

 

  • Július 9.

A taxi megérkezett. Elbúcsúztam a többiektől, akik akkor még a hajóból történő kipakolással bíbelődtek, és elindultam egy újabb kalandra.